Merre tovább emberiség?

Most már a vízcsapból is a koronavírus csöpög, ömlik ránk. Szinte elkerülhetetlen, hogy valamilyen formában ne találja magát vele szemben az ember. Hozzáteszem, amilyen találkozásra eddig céloztam, az nem az, amit szeretnénk elkerülni. Remélem előbb vagy utóbb de úrrá leszünk, lesz a világ ezen a koronás szörnyetegen.

A gondolataim szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen úton-módon jött ez a járvány. Van-e benne emberi beavatkozás vétlenül, esetleg szándékosan, büntetésül kaptuk-e Földanyától, stb... Az egyetlen lényeg, hogy mit kezdünk vele, mi intelligens és gondolkodó lények. Hiszen annak titulálja magát az ember.

Pánik és félelem látszik uralkodni a világon. Biztos, hogy ez a helyes út a számunkra? Sokkal inkább helytálló lenne, ha a fegyelmezettség és összeszedettség váltaná fel az előbbi kettőt. Lássuk be, hogy ez a fránya vírus komoly feladat elé állított mindenkit, kicsitől nagyig, egyszerű emberektől a kormányok és a világunk, az emberiség vezetésében szerepet játszó - merem remélni - felelősségteljes emberekig. És nem mellesleg összefogásra is. Egy világméretűvé vált helyzetet nem lehetséges megoldani külön-külön népenként, országonként, csak kizárólag úgy, ha összefogás is van. Mindenki tegye és vegye ki a részét ebből a munkából. Ki úgy, hogy ápolja a betegeket, vagy meghozza a szükséges intézkedéseket, vagy gondoskodik másokról, vagy egyszerűen marad otthon a fenekén. Valljuk be őszintén, hogy az összefogás nem az erőssége a mai emberiségnek, de a fegyelmezettség sem. Akár azt is írhatnám, hogy alázat is jól jönne, mert ebből sem állunk túl fényesen. Ám az alázat szavunkat, sajnos ma már nem is tudjuk értelmezni, nem értjük valódi jelentését, így pedig igen nehéz élni vele.

A bölcsek úgy tartják, hogy az ember felelőssége már ott elkezdődik, hogy mit is gondol, mivel van a feje színültig megtöltve. Félelem a köbön. A félelem pedig úgy működik, hogy mágnesként kezdi vonzani a félelem tárgyát. A félelemenergia pedig táplálja a félelem tárgyát, tehát mi magunk a rettegéssel csak erősítjük ezt a vírust. Ebből következőleg nem hatékony a kialakult helyzet leküzdésében.

Senki sem akar beteg lenni, pláne belehalni. A félelemnek van még egy hatása, mint minden olyannak, ami az ember lelkiállapotát, harmóniára, biztonságra való igényét össze képes zúzni, gyengíti az immunrendszert. Pedig az immunrendszerünk van arra kitalálva, hogy felvegye a harcot a különböző betolakodókkal szemben. Toppon kellene működnie... Járványhelyzettől függetlenül ennek megfelelően kellene élnünk a mindennapjainkat. Ezt hívhatnánk prevenciónak is. Sajnos az emberre inkább az a jellemző, hogy éli az életét, és nem gondolkodik az egészségén, míg nincs baj. Amíg fiatal két végén is égeti a gyertyát, amikor megöregszik, az orvostól várja majd a csodát, hiszen az az ő dolga. Bizony az orvos önmagában senkit sem fog tudni meggyógyítani, ahhoz az egyénnek is oda kell tennie magát. Például azzal, hogy visszavesz a tempóból, prioritási sorrendet állít fel magának, változtat bizonyos szokásain. Mindenkinek vannak rossz szokásai, változtatásra váró dolgai, tanulni valói. Az élet sokkal inkább szól erről, mint, amit mi ma életnek gondolunk.

A félelem másik oka a biztonságunkat érinti. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy lássuk, a mai helyzet nem kizárólag az egészségünkre ártalmas. Sőt, a gazdasági életet sokkal inkább veszélyezteti. Azt a gazdasági életet, ami egyébként számtalan oldalról, de egyébként is veszélyeztet bennünket. Több az olyan ember, aki nem fog ugyan megbetegedni, de a járvány gazdasági hatását meg fogja érezni. Ha ilyen szintű, vagy esetleg még nagyobb a bevezetett korlátozás, lesznek munkahelyek, melyek nem tudják kezelni a kialakult helyzetet és vagy jön a fizetés nélküli szabadság, vagy el is küldik a dolgozókat. Mint ahogyan az embereknek, úgy a cégeknek sem feltétlen van megfelelő tartalékuk. Sokaknak már a táppénz is komoly érvágást jelent, mely járvány előtt is gond volt. Mert értem, hogy a dolgozó, amikor beteg nem végez munkát, ám attól a havi kiadásai nem fognak 70-60 százalékra csökkenni, sőt emelkednek a gyógyszerekkel vagy az orvosi, egészségügyi egyéb kiadásokkal, jóllehet elméletileg ingyenes az egészségügy... Itt ezen a ponton nyugodtan feltehetjük a kérdést, az ember munkája mennyire lesz ott mellette, amikor bárminemű egészségügyi probléma keletkezik az életében? Talán mégiscsak el lehetne gondolkodni a feltétel nélküli alapjövedelem létjogosultságán. Mert a ma kialakult helyzetet nagyszerűen orvosolhatná, az emberek nem rettegnének emiatt a holnaptól. Valójában a gazdasági élet összeomlásának kompenzálása a kormányok elsődleges feladata. Nem azért, mert szegény ember a vezetőktől várná a megoldást az élete nehézségére, hanem azért, mert olyan világot élünk, ahol lassacskán kizárólag pénzért kaphatunk mindent, és a fizikai létünk fenntartásához nélkülözhetetlen táplálékaink, lakhatásunk, stb. költségekkel jár, ha tetszik, ha nem. Meg kellene értenie a kormányoknak, munkáltatóknak, hogy az ember nem gép, amit időnként ki lehet kapcsolni, ha most éppen nincs rá szükség... Szép elméletnek tűnik a munkaalapú társadalom, na de baj esetén mi van? Mennél dolgozni, de nem szabad...

Azért ne gondolja senki, hogy az egyénnek ezek után hátra is lehet dőlni, mert majd az állam megoldja. Az emberek is sokat tehetnének a saját biztonságuk érdekében. Egyrészt ezen a téren sem mindegy, hogy mi is van a fejekben. Ha csak a hiány és a rettegés, tanácstalanság, már is vesztésre állhat. Olyan ugye még nem volt soha, hogy sehogyan se lett volna... Hiszen akkor például az emberiségünk nem élte volna túl a 20. század első felét sem. Valójában a biztonságérzet is a fejben dől el. Hiszel-e magadban, a Gondviselésben, bármiben, hogy gondoskodik rólad? Ez a helyzet arra rámutat, hogy akiknek még módjuk és lehetőségük van, hogy maguk számára megtermeljenek ezt-azt, zöldségeket, húst, vissza kellene térniük ezekhez. Az elmúlt harminc év, különösen az uniós csatlakozásunk óta eltelt idő arról szólt, hogy leszoktassanak ezekről. Falvainkban már alig vannak házi állatok a kutyákon és macskákon kívül, pedig valamikor elképzelhetetlen volt a falu nélkülük. A kertekben már csak szépen nyírt gyep akad. Én is bedőltem évekkel ezelőtt annak, hogy olcsóbb megvenni, mint a kertet "túrni". Csak hát az olcsóság a múlté már, a minőség szintén. És ez utóbbi lehet sokkal nagyobb probléma, mint az ára.

Kényszer otthonlét...

Megértem, hogy azzal a tudattal otthon lenni, hogy nem lesz miből megélni, nem könnyű. Úgy sem könnyű otthon lenni, ha a családtagok teljesen elhidegültek egymástól, nem igazán bírják egymás közelségét. Akadnak mára nem kevesen munkaalkoholista emberek, akiket voltaképpen szeretnek is a munkáltatók. Ők most lehet nehéz helyzetbe kerültek, hogy otthon kell maradni. Persze lehet onnan is dolgozni... Ami túlzás az életünkben, az sosem egészséges. Akkor sem, ha munkáról van éppen szó. Kár, hogy a mai életünk arra lett kihegyezve, hogy a pénzkereső munkáért élünk-halunk. Pedig emberré az emberi kapcsolataink tesznek bennünket. Hány embertársunk dolgozik inkább, csak hogy ne kelljen az emberi kapcsolataival foglalkoznia. Jó persze van olyan is, aki tényleg a pénz miatt kénytelen sokat dolgozni, mert el kell tartania a családját, mert a hitelt törleszteni kell, mert... és itt végtelen a sor, kinek mi az indok. Ez az időszak arra is jó lehet, hogy rendezhessük végre emberi kapcsolatainkat. Telefon, internet, különböző videókonferenciás lehetőségek most is adva vannak, csak élni kell vele. A közvetlen együtt élők pedig személyesen beszélgethetnek végre egymással, van idő ehhez végre.

Persze az otthonról végzett munkában rengeteg lehetőség is van. Az igaz, hogy otthonról nem lehet bármilyen munkát végezni. Most szerencsés az, akinek ilyen van. A dolgozótól sokkal nagyobb fegyelmet kíván, amibe persze idővel mindenki szépen belerázódhat. Amennyiben fegyelmezetten elvégzi az adott napra való munkáját, jól gazdálkodik az idejével, erejével, mondjuk akkor csinálja, amikor a legjobb állapotban van agyilag a munka elvégzéséhez, tehát nem kell feltétlen 7-4-igben gondolkodni, sokkal eredményesebb is lehet. Ráadásul nem vesztegeti el az idejét a napi 1-2-3 órás utazgatással a munkahelyére. Ez szinte ajándék. Nem kell skatulyából kihúzva lennie egész nap. Most élesben derül ki, hogy hány ember végezhetné akár otthonról a munkáját, és mondjuk hetente csak 1-2 nap menne be. Lehetne ezzel csökkenteni a zsúfoltságot csúcsidőben, a környezetszennyezéshez is kevésbé járulna hozzá. Persze könnyen el is lehet úszni az időgazdálkodás terén. Ez jelenleg egy újabb lehetőség arra, hogy tömegesen fejlődjenek az emberek ezen a téren. A munkáltatók pedig tanuljanak meg bízni az alkalmazottaikban. Nem is feltétlen igaz az, hogy a nyakukban lihegve végeznek hatékony munkát.

Mi mindenre lehet még jó ez az időszak? Figyelembe véve, hogy éppen a Nagyböjt időszakát éljük, ami valahol éppen egybe is cseng a visszafogottsággal, a lemondásokkal. Érdekes módon az emberek jó része böjt alatt csak a testi megtisztulásra gondol, pedig nem árt ezt a gondolatainkkal, érzéseinkkel, sérelmeinkkel kapcsolatban is megtenni. Tavaszi nagytakarítás fizikailag, lelkileg és szellemileg. El lehet sok mindenen merengeni, amiket például a tudatalattink próbál súgni a mindennapjainkban, csak hát a zajos és nyüzsgő életmódunk elnyomja csendes kis hangját. Vajon jó helyen vagyunk-e, így helyes-e élnünk...? Mindenkinek lehetnek ilyen kérdései személyre szabottan.

Bár a mozik és színházak bezártak, a kultúrától még sem kell magunkat megvonni. Sőt! Van végre idő olvasni. Ha nincs otthon könyv, lehet keresni a netről. Sőt az olvasottakat meg is lehet egymással beszélni, vitatni, kedvet adni másoknak is az olvasáshoz. Ott a televízió és az internet világa. Persze a tévék elgondolkodhatnának azon, hogy igényesebb valódi kultúrát is terjeszthetnének a műsoraikban, esetleg a reklámok rovására. Ezeket felőlem törölhetnék is. Többet ártanak, mint ami hasznuk van. Ilyen szempontból, aki okos tv-vel rendelkezik, inkább a netről művelődjön.

A világ olyan, amilyen. Elsősorban mi emberek tettük ilyenné. Ez a fránya vírus pedig már eddig is mutatott számunkra néhány elgondolkodtató dolgot. Például azt, hogy bár különböző országokból áll a világunk, de mégiscsak egy nagyobb egység részei vagyunk, akik nem izolálva élünk egymástól, hanem együtt. Most a szimbiózis szó jutott eszembe erről. Tényleg a természetben hányszor tapasztalhatjuk meg ezt, minden résztvevője a szimbiózisnak teszi a dolgát, és mióta áll a világ, ez működik. Csak mi emberek vagyunk képesek ebbe a finomra hangolt rendszerbe kártékonyan beavatkozni. Csak gondoljunk a táplálékláncra, vagy a termőföldet termékennyé tevő mindenféle lárvákra, bogarakra, mikroorganizmusokra. Vagy azokra a millió baktériumokra, melyek bennünk azért élnek, hogy emészthessünk, hogy védjenek a káros kórokozóktól. Ezek mind-mind a természet művei és mi emberek mennyi kárt tettünk ebben a rendszerben! Az emberiség, az emberi faj egy egység, a különféle népei egyénileg mind adnak valamit ehhez a nagy közös egészhez. Tényleg kell az a fajta gyűlölködés, ki kit uralhat, zsákmányolhat ki..., ami jellemzi világunkat? A vírus nem válogat...

A környezetvédelem szempontjából is rámutatott a járvány fontos dolgokra. Amellett nem lehet észrevétlenül elmenni, hogy ahol megállt az ipari termelés nagy része, ott bizony a levegő minősége drasztikus mértékben megjavult. Pedig az időjárás szempontjából fűtés is akadt még ezeken a területeken. Az utóbbi években nagyon sokat hallottunk arról, hogy a lakosság mennyire is szennyezi a levegőt, azzal, hogy hogyan fűt télen. Nyilván van szennyezési szerepe, de nem ez az igazán nagy szennyező, sokkal inkább teszi ezt az ipar és a közlekedés. Szóval fel kellene hagyni a félrebeszéddel és az elkövetkezőkben valódi lépéseket tenni a környezetünk érdekében. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi ipari termelési gyakorlatunkon komolyan változtatni szükséges.

Vajon mekkora lehet azaz ipari termelés, amelyre a Föld lakosságának valóban szüksége van? Ami ahhoz kell, hogy legyen elég élelem, ruházat, háztartási felszerelés, stb., hogy valódi emberi életet élhessünk, de ne úgy, hogy felzabáljuk magunk alól a Földet. Egy másik fontos kérdés, hogy vajon az ipari termelés, mezőgazdaság, egészségügy, stb. az emberi élet fenntartása érdekében történik-e, vagy azért, hogy profitot állítson elő? Tényleg szükségünk van nekünk embereknek erre a profitorientált világra, melynek a legnagyobb ára az, hogy kizsigereljük érte magunkat, és elpusztítjuk a Földet?

Talán azért jött ez a járványhelyzet, hogy felnyissa a szemeket, hogy adjon időt és lehetőséget az embereknek elgondolkodni a kialakult helyzet kapcsán, lehetne máshogy is élnünk. A huszonnegyedik órában vagyunk. Mi a fontos, mi a lényeges, mi az érték számunkra, emberek? Ébresztő!

Egy biztos, hogy ugyanonnan nem folytathatjuk, ahol a járvány kitörése előtt voltunk, ha ugyanazt akarjuk ismét felturbózni, akkor nem értjük meg az idők üzenetét, nem értjük meg, amit a bolygók jelenleg az égen jeleznek nekünk. A huszonnegyedik órában nem cselekedni, nem változtatni, bűn. És van az a pont, ahonnan már nincs visszaút.

Az emberiség jövője a természet rendjének tiszteletén, betartásán múlik. Ha az emberek nem egymástól elidegenülve, robotként léteznek, hanem az emberi kapcsolatainkat ápolva EMBERként éljük végre életünket. Ha megtanuljuk, hogy a fogyasztásunkat a szükséges szintre korlátozzuk, és ezt elérhetővé tesszük minden ember számára.

Amennyiben tetszett írásom, kérlek keresd fel facebook oldalamat, ott több más cikket és érdekességet is olvashatsz. Szeretettel várlak.