Miért beszélnek az emberek egymás mellett el?

A megértés korlátai a kommunikációk során

Mondják mai korunkra, hogy az információ kora. Az információátadás egyik legáltalánosabb módja pedig a beszéd. Beszél mindenki a maga módján. Talán az állatvilágtól ebben térünk igazán el, hogy képesek vagyunk beszélni, hogy a hangokat szabályosan és értelemmel társítva lettünk képesek tovább adni. Azt ne felejtsük el, hogy az állatok is tudnak kommunikálni egymással, csak annak a nyelvek általi beszéd nem eszköze. Az ember a számára idegennyelvet is képes elsajátítani, és kifejeznie magát egy nem anyanyelvként megismert nyelven. Olyan ez, mintha a macska megtanulna ugatni, a kutya meg nyávogni. Vajon úgy értenék egymást? Az állatok a saját hangadási lehetőségeik mellett non verbális módon kommunikálnak.

Mehetünk tovább is. Az állattartó gazdik is csak megértik, hogy mit óhajt a kis kedvenc velük közölni a sajátos hangadásával. Bár válaszolni kizárólag a saját módján, azaz emberi beszéddel fog tudni igazából. A kis kedvenc is érteni fogja a gazdi szavait. Persze nem megtanulja a gazdi nyelvét, hanem a beszédhez társuló metakommunikációt érti meg.

Hogy is van ez nálunk embereknél?

Az, hogy beszélünk valamilyen nyelven egymással, tehát kommunikálnak az emberek, még nem elég. A beszédet meg is kell érteni még akkor is, ha ugyanazon a nyelven szólnak az emberek egymáshoz.

Az élő beszéd szorosan együttműködik a kommunikációnkhoz tartozó non verbális eszközeinkkel. A hangsúly, a hangszín, a hang erőssége vagy erőtlensége, a beszélő testtartása - mind újabb és újabb információval töltik meg a szavakat, mondatokat. Ezért is fontos az élő beszéd, az olyan beszélgetések, ahol a felek látják egymást, személyes kontaktusban vannak egymással. Bár a telefonbeszélgetéseknél a beszélgetőtárs látványa még nem általános, azonban már a hang is rengeteg plusz információt tud önmagában is közvetítni.

Sajnos mai világunkban egyre inkább azt tapasztalhatjuk, hogy az ember kommunikációs képességei romlanak. Az okait abban látom, hogy kevés mára az élő kapcsolat. Az embereknek nincs idejük, energiájuk, türelmük és lassan igényük sincs, hogy személyesen találkozzanak egymással. Ez sajnos még a családoknál is megfigyelhető. Nem tudnak kialakulni kisebb vagy nagyobb emberi közösségek, amik voltak is elfogynak az évek alatt. Nem jó irány ez.

Számos kapcsolat megy azért manapság tönkre, mert nem tudnak az emberek egymással érthetően vagy egyértelműen beszélgetni. Ezek zöme is jobbára a napi gondokról és teendőkről szólnak. Persze ezek sem lényegtelenek, de hosszú távon nem építik a két ember kapcsolatát.

Ahhoz, hogy ne csak a mindennapi taposó malom témái legyenek terítéken, gondolatok kellenek, melyek megosztására és befogadására is kell, hogy legyen igény. Ez a folyamat elakadhat itt is és ott is.

Az elakadás okai:

• Mert lehet az egyik fél nem érzi fontosnak, hogy a másik elé tárja, mi is jár a fejében, vagy nem is kíváncsi arra, hogy a másik ember vajon miként is vélekedik ugyanarról.
• Lehet a másik embert egyáltalán nem is érdekli, hogy gondolkodik-e a párja, pláne nem, hogy mit és hogyan.
• Vagy ugyan meghallgatja, de számára csak és kizárólag a saját véleménye az elfogadható.
• Lehet nincsenek gondolatok, így megosztani sincs mit. A nézünk ki a fejünkből esete...

Persze alapvetően személyiség függvénye, hogy kinek milyen képessége van a beszéd, a gondolatok átadása terén. Egy extrovertált személyiségnek sokkal könnyedebben fog menni másoknak feltárni a gondolatait, akár mondja magától is. Az introvertáltnak ezzel ellentétben sokkal mélyebb gondolatai lehetnek, csak nem jön az idő előtt ki, majd amikor sokadszorra átrágta magát rajta, esetleg tovább is adja. Az is tény, hogy vannak emberek, akik beszédben jeleskednek jobban, és vannak olyanok, akik írásban tudják jobban kifejezni magukat.

Persze azt nehezen tudom elképzelni, hogy ne lenne az embereknek véleménye az élet dolgaival kapcsolatban. Gondolat mindenről születhet, ami érdekli az embert.

Figyelem

A beszélgetések fontos és sokat mondó aspektusa a figyelem. Ahogy a beszélgető felek egymásra képesek figyelni, egymásra néznek-e? Valóban eljut-e a mondandó oda ahova kell, vagy egyik fülén be, másikon ki esete áll fenn?

Mintha a mai embernek a figyelmét összpontosítani is nehezére esne... Pláne, ha kicsit hosszabb távon kellene. És most nem a gyerekekről van szó, akiknek mi felnőttek felrójuk, hogy képtelenek 45 percet, illetve sokszor 45 percet, kb egy egész napot, végig ülni, viselkedni és intenzíven figyelni. Pedig ők csak gyerekek, akiknek lételeme és szükséglete lenne a fizikai mozgás. Ahogy Vekerdy Tamás mondja, a gyermek szervezete a mozgás által jut kellő oxigénhez, de a mai gyerekek mozgásigényét hiperaktivitásnak titulálja a szülői és pedagógusi társadalom. Teher, amikor egy gyermek az életkorából adódón csak kérdez és kérdez. Vagy hogy nem tudják a figyelmüket kellő ideig olyan tantárgyakra összpontosítani, melyek nem állnak az érdeklődésük középpontjában. Igaz az érdektelenség kiváltásáért mindent elkövet az a bizonyos tanmenet és előírások özöne.

Na de térjünk vissza a felnőttek figyelmére vagy inkább annak hiányára. Mindenkivel előfordulhat, hogy fáradtságában bizony hallja ugyan a hozzáintézett szavakat, de valahogy a megértés központjához akadozva vagy el sem jutnak a jelek. Halljuk de még sem értjük.

Ezt még megfejeli a személyiség. Hány embert nem érdekli, hogy mások mit is mondanak, csak az az egyetlen válasz, elgondolás lehetséges, ami az ő fejükből pattanhatott ki. Az ilyen ember nem fog arra figyelni, hogy mások mit akarnak közvetíteni feléjük. Még el sem hangzott a mondat teljességében, és már löki is viszont a saját elgondolását. Ha a beszélgető partnerek mindegyike ilyen hozzáállású, bizony egy sehova se vezető, értelmetlen vita fog kialakulni. Látjuk ezt nap mint nap, a közmédiákon keresztül akár a saját családunkig is. Ezt hívom az elbeszélünk egymás mellett esetének. Csőd.

Ha már a családnál tartunk, a szülők kommunikációs képessége az egyik fejezet a gyermeki szocializáció tananyagában. A tanárok - vagyis apa és anya - szépen azt adják át, hogyan kell, pontosabban hogyan tudnak kommunikálni egymással, a gyermek pedig ezt az adott verziót fogja elsajátítani. Persze idővel, ahogy növekszik, érik a saját személyisége, át fogja látni, hogy bizony lehet hibádzik a minta, és csinálhat belőle egy újabb verziót, melyet majd ő fog továbbadni a saját gyermekeinek. Persze a változtatás joga mindenki előtt nyitva áll. És a szülők, ha rájönnek ebbéli hiányosságaikra, elkezdhetnek rajta intenzíven javítgatni. Az "agyunk" ilyen téren bámulatos, mert a tanulás képessége életvégig adott, még akkor is, ha mindent el képes követni manapság az ember a leamortizálása érdekében.

Amikor a téma ihletője az önsajnálat

Nehéz eset. Amikor először hall az ember egy nehéz élettörténetről, egy jó ismerősünk vagy családtagunk tépelődéséről, bizony a helyes hozzáállás a maximális figyelem. Ilyenkor még nem az önsajnálat az ihletadó. Fontosak az ilyen beszélgetések, mert a problémák kibeszélése közelebb juttathat a megoldáshoz. Egyrészt önmaga előtt táródhat fel az elbeszélőnek a megoldás. Másrészt a beszélgetőtárs más oldalról is megláttathatja vele a problémáját.

A baj akkor kezdődik, és ezt jó, ha fel tudjuk ismerni, ha már sokadszorra jön tanácsot kérni, hallgattatja meg magát, és valahogyan a problémamegoldása sehol sem látszik még, csak a "tényeket" a valós és vélt sérelmek halmazát kell újra és újra végig hallgatni, mintha hiányozna az igény a megoldás felé való továbblépésre. Csak beszélni akar róla, de a megoldásra már képtelen törekedni, a hallgató közönség figyelmének elérése a valódi cél.

Ilyenkor tanácsos udvariasan kibújni a beszélgetés alól. Különben sosem lesz vége. Az önsajnálatba belemerülő ember nem akar valódi megoldást a problémájára. A sérelmek ismételt hajtogatása - bár elméletben azért mondja, mert szenved tőle, a valóságban eszébe sincs túllépni rajta, hiszen akkor látszana a cselekvési kísérlet legalább. Bizony még nem fáj eléggé a baja. A hallgató fél idővel észre fogja venni saját magán, hogy az áldozatos figyelmének ára lesz, a panaszok hallgatása végére az energiája odalesz. A panaszos pedig erőre kap, mert tudatalatt a figyelem kiváltásával energiát von el az őt meghallgatótól. Ezt hívjuk energiavámpirságnak. Senkinek sem jó állapot. Persze lehet majd ezek után megsértődik az önmagát sajnáltató ember. Az ő döntése és felelőssége, hogy meddig sajnáltatja magát vagy a tettek mezejére lép-e. A századik meghallgatással nem szabad hozzá asszisztálni.

Amikor a beszélgetés ádáz vitákba torkollik

Gondolom az sem ismeretlen, amikor mindenki csak mondja és mondja a magáét, nem is figyelve arra, hogy a másik fél mit is mondott. Mint a beakadt lemezjátszó... Talán nem is akarják egymás véleményét vagy álláspontját valóban megismerni, arra válaszolni. Ilyenkor jelennek meg a valós és vélt sérelmek sokasága, rázúdítva a másik félre, akár vádaskodások formájában. Az ilyen ember hozzáállása az, hogy az egyik vagy akár mindkét fél előre eldönti magában a másik ember álláspontját, és mivel a fejük ezzel van immáron tele, és a világért sem figyel arra, hogy a valóságban mi is hangzik el, a tű beakad, és csak ismétli a végtelenségig azt az álláspontot, amit tulajdonképpen ő feltételezett a vitapartnerétől. A vita pedig eldurvul, pláne ha mindketten ezt teszik. Párkapcsolatokban elég gyakori az ilyen hozzáállás. Vagy az, amikor az egyik fél eldönti, hogy akármit is mond a másik, azt ő szigorúan megtámadja, mert az csak rossz lehet, az a hülye nem tudhat semmit alapon. Valójában egy hatalmi játszma ez, ahol teljesen mindegy, hogy mit is mond a másik fél, azért fog belekötni, mert ez a lényeg a kommunikációjában, hogy kötekedjen. Ez az eset hatásait nézve olyan, mint az önsajnálat állandó végighallgatása, energiarablás. És a provokátor számára energiaszerzés. Ezt felismerve itt is az a megoldás, hogy abba kell hagyni a kommunikációt az ilyen féllel.

A konok módon ragaszkodás az ember vélt igazságához, amikor akár egy kanál vízben is képesek lennének egymást megfojtani, mert csak és kizárólag a saját igazukat képesek elfogadni, terméketlen vitákat és felesleges indulatokat fognak generálni. Az álláspontok pedig nem fognak egymáshoz kicsit sem közeledni.

Valamikor hajdanán még tanították iskolákban, hogyan kell értelmesen vitázni, érvelni. Ha visszagondolok a sulis évekre - bizony régen volt már - fogalmazni a gyerekeimhez képest, minket még tanítottak is. De a valódi kommunikációról, vagy hogy hogyan kell kérdéseket jól feltenni, hogyan lehet érvelni, véleményt összeszedetten megfogalmazni, előadni, hogyan lehet jól bemutatkozni, stb. nem igazán. A gyerekeimnél sem nagyon tűnt ez fel. Pedig, ha jól belegondolunk erre mindenkinek szüksége lenne, kell az életben való megnyilvánulásainkhoz.

Az értelmes viták nem felesleges dolgok az életben. Általuk is rengeteg mindent tanulhatunk meg magunkról. Azt is megtanítja nekünk, hogyan tartsd tiszteletben a másik ember véleményét, akkor is, ha nem értesz vele egyet. Hogyan védd meg a saját véleményedet? Megláttathatja a vita tárgyának olyan oldalait is, melyek lehet a saját szemszögedből nem is látszottak. Az ilyen viták előremutatóak, építőek tudnak lenni. Csak valahogy nem ez a jellemző manapság.

Modern kor - modern kommunikációs formák

A modern világ nem feltétlenül jót hoz számunkra. Egyre jobban háttérbe szorul életünkből a személyes kommunikáció. Gyors és távolságokat átívelő módja a kommunikációnak napjainkban az internet adta lehetőség, a videóbeszélgetés. Ez egy jó lehetőség, olcsóbb is, mint a telefonbeszélgetés, és még láthatják is egymást a távollevők a beszélgetés során. Persze olyan nem tud lenni, mint egy személyes találkozó.

E-mailek, sms-k formájában is gyorsan szállnak az üzenetek. Az e-mail a levél modern formája, de míg egy levél saját kezűleg íródott, a kézírásban még volt valami személyesség. A levelezőrendszerek egyenbetűi már kevés személyességet engednek meg, gyakorlatilag csak a használt szavakkal vihetünk bele egy kis saját színezetet. Az a jó oldala vitathatatlan, hogy gyors. Az sms-k viszont rövid üzeneteket tesznek csak lehetővé. Ez magával vonja azt is, hogy a telefonokon való pötyögés arra készteti az embert, rövidítse le a szavakat például. A fiataloknak megy ez rendesen, de mivé fog így válni a nyelvünk, már másik kérdés. Lehet a jövőbe látott a Mézga család kiötlője az MZ/X világának képével?

Véleménynyilvánítás a köbön

A véleménynyilvánítási lehetőségek fénykorát is éljük. A különféle honlapokon, közösségi portálokon szabadon alkothat véleményt bárki. Ez a véleményközlési mód azonban egyre jobban mélyrepülésben van a színvonalát és "kultúráját" nézve. Ez nyilván fakad a személytelenségéből is. Álnevek, álképek mellett lehet szidni a másik embert akármilyen trágáran. Érdekes módon ezt nem korlátozza a facebook, a moderátorok csak győzzék a munkát. Azonban a moderátor is csak ember, neki is véleménye van. A csordaszellem is tarol a kommentezéseknél. A kedvenceim azok, ahol ráadásul úgy megy az észosztás, hogy az osztóknak semmi vagy alig fogalmuk van az adott témában. A tisztelet és odafigyelés teljes hiánya. Jó lenne ezen változtatni.

Miért lett ilyen a kommunikáció?

Egyrészt, mert emberből vagyunk. Ki hol áll, attól függ, mit is fog magának megengedni. A felnövekvő generációkat nem tanítjuk meg a helyes kommunikáció módjára. A család is sok esetben defektes mintát nyújt az ott cseperedő gyermekeknek. Az oktatási intézményekben sem igazán formálják ezt.

Ezzel szemben a médiákon keresztül napi töménytelen mennyiségben zúdulnak ránk az olyan beszélgetések, akár filmekből, akár mindenféle valóságshowkból, melyekben nem a kultúra a lényeg, hanem a nézeteltérés, vita, megalázás, cselszövés, mert valakik úgy gondolták ez a menő, erre van igény. Vagy ide akarnak mindenkit formálni.

Van még egy nagy példamutatónk, akik egy egész ország társadalmának mutatnak példát, ezek a közélet szereplői. Élükön a politikusokkal, a kormány tagjai. Példájuk? Erre válaszoljon mindenki magának!

Mit tehetünk azért, hogy ne essünk bele az elbeszélünk egymás mellettcsapdájába?

• A beszélgetés nem monológot jelent. Egyrészt hagyjuk szóhoz jutni a másik embert is. Ha csak a saját előadásunk lesz számunkra fontos, a többi ember véleményét meg sem tudjuk hallani, érteni, monológ lesz belőle. Az információk - akár fontos és jelentőséggel bíróak is - el fognak veszni számunkra. Még ennek számos hátrányos következményei lehetnek (félreértések és az ebből fakadó hibák, baklövések, stb.)
• A beszélgető társak is érzik, hogy a figyelmed ott van-e. Ha beszélgetés közben egyéb tevékenységet végzel, megosztod a figyelmedet, megint előfordulhat, hogy lényeges részeket nem hallasz meg. Ez a beszélgetőtársakkal szembeni tiszteletlenség jele is. Nem mentség rá az időhiány. Csak egy példa, amikor a beteg áll az orvos előtt, és a doktor bácsi az előző betege adminisztrációjának befejezését végzi a számítógépébe bújva, közben arról érdeklődik, hogy mi a panasz. Aztán ne csodálkozzunk, ha ezek után nem is minket fog kezelni, hanem még az előző betegét csak éppen rajtunk keresztül.
• A beszélgetéshez nincs szükség tv műsorra. Megint csak a figyelmet osztja meg. Az örökös háttérzaj igényétől el kellene már szakadnunk.
• Egyetérteni mindennel és mindenkivel nem előírás. Így sem neked, sem a társaidnak nem kell mindenről ugyanúgy vélekednie. De tiszteletben kell ezt a feleknek tartania.
• Ha lehet, nézz a másik ember szemébe, mosolyogj inkább, mint unott képpel hallgasd őt. A kiejtés egészen más, ha mosolyog az ember, ez még a telefonon is "átsugárzik".
• Ismerjük fel, hogy a beszélgetés miről is szól valójában, milyen célzattal kezdeményezték.
• Törekedni kellene ismét arra, hogy az emberek közösségként élhessenek, ahol mód van találkozni és információt cserélni.

Csend

Tudni kell hallgatni is időnként. Nem kell mindenáron nyüzsögni és járatni a szánkat. A bölcs ember nem beszél feleslegesen. Ha a párunk fáradt, és csendre vágyik, nem szerencsés nyaggatni. Felismerni, hogy most ilyen eset van, ez is csak figyelem kérdése. Figyelek-e a köröttem lévő emberekre? Időnként pedig meg kell magunkat és másokat is tisztelni a hallgatással, mert a csend épít és gyógyít, ha jól használjuk...

Kapcsolódó írások:

A gondolatokról 1

Ha a gondolatainkat a félelem uralja

Miért is gondolkodik az ember?

Amennyiben tetszett írásom, kérlek keresd fel facebook oldalamat, ott több más cikket és érdekességet is olvashatsz. Szeretettel várlak.