Az élet tisztelete
Az életünk a legnagyobb lehetőségünk, mely egyben óriási felelősséggel is felruház minket. Ma az emberek jó része teherként éli meg a felelősség kérdését. Nem szeretjük, mert a kötelességeinkre utalnak. A jogok hangoztatása sokkal fontosabb. Nekem jogom van. Nem beszélhetünk jogokról a kötelességeink nélkül. Ez voltaképpen nem más, mint az adok-kapok egyensúlya.
Az életet kaptuk. Hogy honnan? A szüleinktől elsősorban. Bár számomra ez még mindig nem a teljes válasz. Mert az élethez kapott lehetőségünk alárendelődik egy még nagyobb Elvnek, melyet nevezhetünk Istennek, Teremtőnek, Az Órásmesternek... Nevezze mindenki a saját ideológiája alapján annak, aminek csak tetszik. Szándékosan nem írtam, hogy a hitének megfelelően, mert az emberek erre rögtön a vallásos hitre asszociálnak. Pedig a Teremtő léte nem a vallásokból fakad.
A lényeg, hogy minden egyes ember kivétel nélkül ennek a Felsőbbrendű Elvnek van alárendelve, mindannyian az ő teremtményei vagyunk. Ebből következőleg talán a testvér szó a legmegfelelőbb, mert bizony testvérei vagyunk egymásnak, bárhová is születtünk meg. A viselkedésünk sajnos nagyon messze jár még ettől. Vagy jó bibliai testvérek lennénk? Mint Káin és Ábel? Sajnos nem állunk ettől messze.
Ahhoz, hogy az életet tiszteljük, tudnunk kellene, hogy emberi képességeink pusztán a test "előállítására" képes. Ám az élet ettől több, mint ahogyan az ember is. Nem pusztán egy fizikai test vagyunk, hanem ehhez a testhez tartozik egy lélek is, mely bizony Istentől származik és örök életű. Lelket mi nem hozhatunk létre.
Kötelességünk, hogy tiszteljük az Életet, ahogyan itt a Földön megnyilvánul. Legalapvetőbb jogunk, hogy éljünk. Éljünk pedig valódi Ember módjára. Ma nem ezt tesszük. Elpazaroljuk emberi értékeinket, rombolunk és rombolunk.
Az élet tisztelete azt jelenti számomra, hogy tiszteljünk mindent itt a Földön, legyen az ember, állat, növény, ásvány. Egyszerűen azért, mert minden Istentől származik. Kaptunk már sok-sok lehetőséget a ma itt élő emberek közül - ki többet, ki kevesebbet - az életre. Éltünk már nagyon különböző életeket, különböző feladatokkal, különböző eredményességgel. A civilizációnk fennállása óta eltelt sok-sok évezred még nem volt elég ahhoz, hogy rájöjjünk nem jó úton haladunk. Még mindig nem tudjuk tisztelni magát az Életet.
Ez meglátszik abban, ahogyan bánunk embertársainkkal, ahogyan elvettük az életet terüket és a kihalás szélére sodortunk állatfajokat, ahogyan a haszonállatainkkal bánunk, ahogyan pusztítjuk a Föld erdőit, magát a termőtalajt, vagy ahogyan nagykanállal kiürítettük a Föld mélyén fekvő bányáinkat, vizeinket. A víz, mely nélkül az ember igencsak rövid ideig képes életben maradni, vészesen fogy, ami van, azt is jócskán elmérgeztük már. Nem vesszük észre, hogy ez a ténykedésünk éppen olyan, mint az az ember, aki ág végén ülve vágja lefele az ágat maga alól.
Haladunk szép lassan a pusztulás felé. Még bízom benne, hogy nem értük el azt az időd, amikor a folyamat a drasztikus változtatás ellenére sem megállítható.
A mikéntje pedig az lehetne, hogy felhagyjunk végre a mindent elpusztító életmódunkkal és tanuljuk meg végre valóban szeretni egymást.