Andy Weir: A tojás

Berkes-Szabó Tamás fordítása

Épp hazafelé tartottál, amikor meghaltál.

Autóbaleset volt. Semmi különös, mindazonáltal megkérdőjelezhetetlenül halálos. Egy feleséget és két gyereket hagytál hátra. Fájdalommentes halálod volt. A mentősök megtettek minden tőlük telhetőt, de hasztalan. A tested teljesen összezúzódott, szóval jobb volt neked, hogy meghaltál, hidd el. Akkor találkoztál velem. 

- Mi... mi történt? - kérdezted. - Hol vagyok? 

- Meghaltál - közöltem tényszerűen. Nincs értelme a negédes szavaknak. 

- Volt valami kamion... és kifarolt... 

- Aha. - mondtam. - Meg... meghaltam? 

- Aha. De ne szomokodj emiatt. Mindenki meghal. - mondtam. 

Körbepillantottál. A határtalan semmi vett körül bennünket. Csak te és én. 

- Mi ez a hely? - kérdezted. - Ez a halál utáni élet? 

- Többé-kevésbé. - mondtam.

- Te isten vagy? 

- Aha. - válaszoltam - Az Isten vagyok. 

- A gyerekeim... a feleségem... - mondtad. - Minden rendben lesz velük? 

- Na, ezt szeretem én látni. - mondtam. - Most haltál meg és a legfőbb gondod a családod. Nem semmi. 

Megbűvölve néztél rám. Egyáltalán nem úgy néztem ki a szemedben, mint az Isten. Pont olyan voltam, mint egy férfi. Vagy akár egy nő. Talán mint valami homályos, hivatalos figura. Inkább tűntem egy gimnáziumi nyelvtantanárnak, mint a mindenhatónak. 

- Ne aggódj, - mondtam - minden rendben lesz velük. A gyerekeid úgy fognak rád emlékezni, mint aki minden tekintetben tökéletes. Nem lesz idejük, hogy kialakuljon bennük a megvetés irántad. A feleséged sírni fog, de titokban megkönnyebbül. Őszintén szólva, a házasságod széthullóban volt. De ha ez megnyugtat, bűntudata lesz, hogy megkönnyebbülést érez. 

- Ó - montad. - És mi fog most történni? A mennyországba, vagy a pokolba megyek, vagy ilyesmi? 

- Egyik sem. - mondtam. - Újjászületsz. 

- Ah, - mondtad - szóval akkor a hinduknak volt igaza. 

- Minden vallásnak igaza van a maga módján. - mondtam - Gyere velem. Egymás mellett sétáltunk az űrben. 

- Hová megyünk? 

- Különösebben sehova. - mondtam - Csak olyan kellemes a séta, miközben beszélgetünk. 

- Akkor hát mi az igazság? - kérdezted. - Amikor újjászületek, tiszta lappal indulok, ugye? Egy csecsemőként. Szóval akkor minden tapasztalatom, minden, amit tettem ebben az életemben nem számít majd?

- Nem egészen. - mondtam - Veled lesz az összes korábbi életed tudása és tapasztalatai. Egyszerűen csak nem emlékszel rájuk most. 

Megálltam és átkaroltam a válladat. 

- A lelked sokkal káprázatosabb, gyönyörűbb és hatalmasabb annál, mint ahogy valószínűleg el tudod képzelni. Az emberi elme csak egy kis töredékét tudja eltárolni annak, ami vagy valójában. Olyan, mint amikor beledugod az ujjad egy pohár vízbe, hogy megnézd, hideg-e vagy meleg. Belemártod egy kicsi részedet egy edénybe, és amikor majd visszahúzod, tiéd lesz minden tapasztalat, amire kíváncsi voltál. 

- Az elmúlt 48 évben ember voltál, így még nem teljesedtél ki, és nem érezted még a hatalmas tudatosságod többi részét. Ha eleget időznénk itt, elkezdenél emlékezni mindenre. De nincs értelme ezt megtenni minden egyes élet között. 

- Akkor hányszor születtem újra összesen? 

- Ó, sokszor. Nagyon-nagyon sokszor. Rengeteg különböző életbe. - mondtam. 

- Ez alkalommal egy kínai parasztlány leszel, Kr.u. 540-ben. 

- Várj, micsoda? - dadogtad - Visszaküldesz az időben? 

- Nos, azt hiszem, gyakorlatilag igen. Az idő, ahogyan te ismered, csak a te világodban létezik. A dolgok másképp vannak ott, ahonnan én jövök. 

- Honnan jössz? 

- Hát persze! - magyarázkodtam - Valahonnan jövök. Valahonnan máshonnan. És ott vannak még olyanok, mint én. Tudom, hogy szeretnéd tudni, milyen lehet ott, de becsszóra, nem értenéd meg. 

- Ó - mondtad egy kicsit lehangoltan - De várj csak! Ha újjászülethetek más helyen, más időben, akkor akár találkozhatok is magammal valahol? 

- Persze. Ez történik állandóan. De minden élet csak a saját életének van tudatában, így észre sem veszi, ha megesik. 

- Akkor mi ennek az egésznek az értelme?

- Komolyan? - kérdeztem - Azt kérdezed tőlem, mi az élet értelme? Nem sablonos ez egy kicsit? 

- Nos, szerintem ez egy teljesen ésszerű kérdés - állhatatoskodtál. - A szemedbe néztem. 

- Az élet értelme, az ok, amiért ezt az egész világegyetemet teremtettem, hogy tökéletesedj.

 - Úgy érted, az emberiség? Az embereket akarod tökéletesíteni? 

- Nem, csak téged. Neked teremtettem az egész univerzumot. Minden új élettel egyre nősz, tökéletesedsz, és egyre nagyobb és nagyszerűbb értelemre teszel szert. 

- Csak én? És mi van a többiekkel? 

- Nincsenek többiek. - mondtam - Ebben az univerzumban csak mi vagyunk: te és én. - Értetlenül bámultál rám. 

- De az összes többi ember a Földön... - Mind te vagy. Különböző inkarnációid. 

- Várj csak! Mindenki én vagyok? 

- Kezded kapisgálni. - mondtam, és elismerően megveregettem a vállad. 

- Minden emberi lény én vagyok, aki valaha élt? 

- És mindenki, aki még ezután születik meg, igen. 

- Én vagyok Abraham Lincoln? 

- És te vagy John Wilkes Booth is. - Mondtam. 

- Hitler is én vagyok? - mondtad tiltakozva. 

- És a milliók, akiket megölt.

- Jézus is én vagyok? 

- És te vagy mindenki, aki követi őt. 

Elhallgattál. 

- Valahányszor feláldozol valakit, - mondtam - magadat áldozod fel. Minden kedves cselekedet, amit tettél, magadnak tetted. Minden boldog vagy szomorú pillanat, amit valaha ember megélt, vagy meg fog élni, a te tapasztalatod. Sokáig gondolkodtál. 

- Miért? - kérdezted. - Mivégre van mindez?

 - Mert egyszer majd olyanná válsz, mint én. Mert ez vagy te. Egy vagy a fajtámból. A gyermekem vagy. 

- Hű! - mondtad hitetlenkedve - Úgy érted, isten vagyok? 

- Nem. Még nem. Magzat vagy. Még növekedsz. Ha majd megélsz minden emberi életet minden időben, elég nagy leszel, hogy megszüless. 

- Szóval az egész világegyetem - mondtad - csak egy... 

- Egy tojás. - válaszoltam. - Most viszont itt az ideje, hogy elindulj a következő életed felé.

Ekkor elküldtelek az utadra.

Amennyiben tetszett írásom, kérlek keresd fel facebook oldalamat, ott több más cikket és érdekességet is olvashatsz. Szeretettel várlak.