A változás útján

Nem titok a világon, hogy az élet maga a folytonos változás. Azzal a változással mindenki tisztában van, amit fizikai síkon mindennap a szemünk előtt zajlik. Igaz ezek egyik része szinte napról napra tetten érhető és egy másik része ettől sokkal lassabb folyamat.

Még valamennyire azt is könnyen tapasztalhatjuk, hogy személyiségünk is változik folyamatosan. A sokasodó emberi tapasztalataink, az élettapasztalatok hatással vannak személyiségünkre. Írhatnám, hogy ezek a változások gyakorlatilag mind passzív hatásként érnek bennünket, jönnek és igyekszünk velük együtt élni, létezni.

A kérdés mindig az lesz azonban, hogy mi magunk mit is kezdünk velük.

A fizikai testünk változása - ha tetszik, ha nem - bizonyos idő elteltével az öregedésről fog szólni. Igazából visszafelé nem lehet az időkerekét fordítanunk, éveink száma csak gyarapodni tud. Bölcs dolog elfogadni, hogy ez van, ha sokáig szeretnénk élni, meg fogunk öregedni. Amit valójában tehetünk, hogy az egészségünket igyekszünk minél tovább megőrizni. Ettől lesznek idővel sokasodó ráncaink, a bőrünk elveszíti fiatalos feszességét, a hajunk őszbe vált. Ez is az élet része, fogadd örömmel, mert az éveid gyarapodása által nem szegényebbé válsz, hanem sokkal többé.

Az évek száma növeli az élettapasztalatainkat. Mit adnak nekünk ezek az élettapasztalatok? Van bennük sok szép, és sok keserves is. Mert az élet már csak ilyen, de ettől szép is. Egy-egy nehézség legyőzése, meghaladása nem okoz-e örömet az embernek? Tudunk-e igazán örülni annak, ami csak úgy az ölünkbe hullik? Sokkal nagyobb értéke van annak, amiért meg kellett alaposan küzdenünk, dolgoznunk.

A szeretet tanulására egy élet elégtelen az emberi lélek számára. Pedig nem kellene hozzá túl sokat tenni, csak szeretni mindent ahogy van... Hallom is a hosszú, akár véget nem érő felsorolásokat, hogy világunkban mi mindent nem lehet szeretni, mert rossz és kegyetlen. Vajon, amikor az ember éppen önmagát szeretni képtelen, akkor az azért van, mert ő maga rossz és kegyetlen? Ugye, hogy nem... Vagy a ma sokunkban fellelhető nárcisztikus személyiségzavar esetén, mondhatjuk-e, hogy na ő éppen csak kizárólag magát képes szeretni, és senki mást? Azt gondolom erről, hogy az ilyen ember nem szereti magát sem, és éppen ezért képtelen másokat is szeretni. Persze nem mindenki nárcisztikus, aki még nem szereti magát úgy, ahogy az Isten szeret bennünket. Sok lépcsőfokon kell feljutni az Isteni Szeretetig, minden lépcsőfoka kihagyhatatlan állomás hozzá, ahol a tapasztalataink sokasága bővül és tanít bennünket a szeretetről.

A spirituális úton járó emberek igyekeznek szeretetet gyakorolni mindenki felé, aztán sikerül is valahogyan nekik. Ám, ha arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy hogyan állnak a saját maguk szeretetével, jöhet a hallgatás, a megrökönyödés, stb. Önmagamat szeretni?! De hiszen ez milyen önző dolog! Amíg az ember önmaga felé nem tudja megadni a szeretetet, addig a mások felé nyújtott szeretete is hiányos lesz. Az elfogadás még nem egyenlő a szeretettel...

Miért van az, hogy az embernek mindig saját magával van a legnehezebb dolga? Mennyivel nehezebb magunknak parancsolgatni, mint másoknak? Mennyivel nehezebb magunknak korlátokat felállítani, mint másoknak? Mennyivel nehezebb a saját hibáinkat észrevenni, mint a másokét? Mennyivel könnyebb egy másik ember élethelyzetét átlátni és tanácsot adni, mint ugyanezt saját magunkkal megtenni? A sort még lehetne folytatni.

A változást, változtatást nagyon sok ember kívülről várja, illetve másokat akar megváltoztatni, noha erre a legcsekélyebb jogosultsága sincsen. Aki változást szeretne elérni az életében, az nem tehet mást, csak saját magán munkálkodhat. Ez valójában az élet bármely területére igaz. Még látszólag az olyan területekre is, amire nincsen sok ráhatásunk. Gondolok itt arra, hogy milyen kormányunk, milyen világunk van. Addig míg az ember ugrik bármilyen témának, ügynek a hallatán, hogy ezt meg ezt nem így, hanem inkább úgy kellene, és megint vesztesek vagyunk, vagy miért nem értik sokan, hogy milyen jót akarnak nekünk, miért lázadoznak vagy nem lázadoznak a dolgok ellen, stb.

Állj meg Ember! Az erődet nem a mások mindenáron való meggyőzésére, megváltoztatására pazarold értelmetlenül. Tedd, ami a dolgod, magadat szeresd, neveld és óvd, ahogy a jó és szerető szülő teszi ezt a gyermekével. Más nem fogja ezt megtenni helyetted, mert nem az a dolga. Ahogy te magad elkezdesz változni, a környezeted és a világ is körülötted el kezd változni. Igaz arra semmi garancia nincs, hogy akik melletted vannak jelenleg, azok meg is fognak maradni. Lesznek, akikkel elválnak útjaitok egymástól, és lesznek újak, akik hozzád csatlakoznak. Ez így van rendjén.

Csak egyetlen dolgot kellene minden embernek szem előtt tartania, és a világ óriásit lendülhetne egy boldogabb és szebb irányba. Ezt tanította Jézus és még sokan mások vallásoktól függetlenül:

Ne tégy mással olyat, amit nem szeretnél, ha veled tennének!

Amennyiben tetszett írásom, kérlek keresd fel facebook oldalamat, ott több más cikket és érdekességet is olvashatsz. Szeretettel várlak.