A tökéletes ember

Van-e tökéletes ember közöttünk? Ha van, akkor az emberiség lélekszámához viszonyítva nagyon kevesen lehetnek. Először persze azt kellene definiálni, hogy mit is érthetünk tökéletes ember alatt.

Tökéletes ember az én értelmezésemben az, aki már minden szinten és területen addig csiszolgatta, fejlesztette magát, hogy már nincs a földi szinten semmi javítgatni valója magán. Vagyis elérte a tökéletes és megvilágosodott állapotot, mint Buddha például. Az ilyen ember azért vállalhat még földi életet, hogy segítse az emberiséget, a többi embert eljutni erre a szintre vagy egyáltalán abban segítsen, hogy az emberek fejlesszék magukat ezen a téren.

Az emberiség bizony nem áll a fejlődés útján a legfényesebben. Még elég gyermeteg cipőben járunk összességében. Persze ez nem zárja ki, hogy vannak előrébb járóak, és vannak olyanok is, akik még most próbálgatják emberi mivoltukat.

A kérdés adja is magát, hogy ugyan mi a fejlesztendő, mely részünket kell a tökéletes szintre feltornáznunk az életeink alatt? Az ember egy nem kizárólagosan fizikai megnyilvánulás, hanem test-szellem-lélek. A testével mindenki tisztában van, sőt sokan csak és kizárólag a testükkel tudják magukat azonosítani vagy az érzelmeikkel. Azonban ez egyáltalán nem igaz. Az a részünk, mely életről életre velünk van és fejlődik, a szellemünk. A keleti megközelítés alapján ugye sokaknak ismerős a lélekvándorlás kifejezés. Sokan hisznek benne és sokan tagadják. Még sem hit kérdése, hogy elhisszük-e. A vallásokon is túlmutat a reinkarnáció ténye.

A tudatosságunk fejlődése minden lélek feladata. Ehhez olyan kérdések megválaszolása elengedhetetlen, hogy kik is vagyunk, honnan jövünk, hova tartunk? Mi az élet célja? Oly sok tökéletesítendő van az emberi lelken, hogy bizony ehhez számos életre lehet szükség. Felfedezni a bibliai mondat valódi jelentését, hogy Isten az embert a saját képmására teremtette. Évszázadokon keresztül ez a mondat úgy került az egyházak tanításai (dogmái) alapján értelmezésre, hogy az Istenből egy szakállas és többnyire büntető atya figurát kreáltak, vagyis embert formáltak az Istenből. Na ennek így semmi köze az Istenhez. Láthatjuk, hogy még mai fejlett korunkban is képesek a vallások nevében gyilkolni, holott minden egyes vallás ugyanarról az Istenről tanít. De vérre képesek menni azért, hogy kinek is igaz az istenhite. Magát a keresztény egyházat sem kellett ezen a területen félteni, bőven gyilkolt, kínzott az Isten nevében, vagyis inkább a saját tudatlansága nevében. Nagyon sok lélek az elmúlt életei során annyiszor csalatkozhatott már az egyházi tanításokban, hogy inkább ma ateistaként éli életét. Ez is a fejlődés egyik állomása. Manapság azok is sokan vannak, akik nem tagadják Isten létét, azonban a vallásokat éppen a dogmatikusságuk miatt elutasítják. 

Hogyan tudunk fejlődni életről életre? Ennek a tanulási folyamatnak kulcsa a karma törvénye. Ezt is elsősorban a keleti vallásokhoz kötik. Ám ez egyáltalán nem így van. A karma törvénye annyit jelent, hogy kiegyenlítődés. Vagyis a jó cselekedetet jó követi, a rosszat pedig rossz. A karma nem büntet, nem jutalmaz. Egyszerűen fogalmazva, ha rosszat cselekedtél, vissza is fogod valamilyen formában kapni, hogy a dolgok kiegyenlítődjenek. Egy példával illusztrálva, ha elvetted egy ember életét, meg kell tapasztalnod majd, hogy milyen, ha veled is ez történik. Ha lopsz, ha becsapsz másokat, ha hazudsz másoknak, stb., veled is ugyanezt fogja valaki majd tenni. A karma ilyen téren életről életre összesodor azokkal a lelkekkel, akikkel szemben valamit elkövettél, vagy éppen jót tettél.

Bizonyára sokan tapasztaltak már olyat az életük során, hogy találkoznak valakivel az életük folyamán, és szinte azonnal annak ellenére, hogy semmit sem tud még róla, rendkívül szimpatikus vagy éppen taszítóan hat rá. Az ilyen találkozások általában valamelyik korábbi közös élet emlékeit hozzák fel valahonnan a mélyből, abból a részünkből, mely örök és a fejlődését kellene szorgalmaznunk.

Ilyen szempontból végig lehet gondolni, hogy a harag, a gyűlölet, a bosszú dédelgetése milyen negatív karmát fognak szülni. És bizony az ember gyarlóságában sokszor beleesik ezekbe. A megbocsátás lenne a megoldás, de tudjuk, hogy milyen nehéz ez. Persze ezeket a negatív dolgokat önmagunkkal szemben sem szabadna elkövetni. Végül is nem tanulunk mást, mint a feltétel nélküli szeretetet. Az elfogadást, hogy azért ne akarjuk a másik embert egy kiskanál vízben is megfojtani, mert más a véleménye. Nézzünk csak körül a mai Magyarországon, hát vannak hiányosságok bőven.

A Földön jelenleg élő emberek különböző fejlődési szakaszokban, szinteken állnak éppen. Ez így természetes és így is van rendjén. Mindenki olyan, amilyen tud lenni. Az önismeret fontos lenne, mert ez által az ember megpróbálja feltárni önmaga előtt, hogy éppen hol tart, mi az, amiben még fejlesztenie kell magát. Sajnos akadnak olyanok is, akik úgy gondolják magukról, hogy ők már tökéletesek és nincs miben fejlődniük. Na ezzel önmagukat csapják be a legjobban. Ha ilyen tökéletesek, minek is kell itt a Föld nevű bolygón még szenvedniük? Az élet pedig majd sorozatosan hozni fogja azokat az eseményeket, mely megpróbálja megmutatni, hogy még nem tökéletesek. Tévedni és hibázni emberi dolog. Nem is az elkövetésük a baj, hanem az, ha nem gondolkodik el rajtuk az ember, és bár szenvedni fog, de makacsságában nem lát az orrán túl.

Ezért fontos lenne, hogy mindenki lefekvéskor végig gondolná a napját, hogy mit cselekedett, mit kellett volna máshogy tenni, mi volt jó. Ez az önvizsgálat mindenki javát szolgálná ezen az úton.

Ma én így látom ezt a kérdést. De nem állíthatom, hogy mindent jól tudok, hiszen csak egy tanuló vagyok még. Ezért kedves olvasóm arra kérlek, hogy vizsgáld meg minden szavamat, döntsd el, hogy számodra mi igaz, és csak azt fogadd el, amit igaznak találsz. Persze ezt a kérdést minden általad hallott és elolvasott dologgal kapcsolatban tedd fel.

Amennyiben tetszett írásom, kérlek keresd fel facebook oldalamat, ott több más cikket és érdekességet is olvashatsz. Szeretettel várlak.